Anna Blix

A várandósság 40 hete - És 81 további mód a szaporodásra



Az emberi magzat negyven héten át fejlődik, a várandós édesanyával való kapcsolata pedig ez idő alatt olyan, mint egy parazitának a gazdaszervezettel: míg az előbbi egyre többet és többet vesz, az utóbbi majdnem belehal. Az E. coli baktérium osztódása húsz perc alatt megy végbe, a keleti szürke óriáskenguru pedig mindössze öt hétig vemhes, majd babszem méretű kicsinyt hoz világra, aki magától bemászik az anyja erszényébe. De még a leghosszabban költő madarak, a vándoralbatroszok is befejezik a kotlást tizenegy hét után. Miért hordjuk hát mi, emberek olyan sokáig szívünk alatt a magzatunkat, és vajon miért émelygünk és hányunk mindeközben? Lenne jobb módja is a szaporodásnak? Csinálja ezt valaki furcsábban, mint mi?


A várandósság negyven hete közül mindegyikre jut legalább egy faj, amelyik már befejezte a szaporodást. A foltos hiéna például már tizenhat hét után szül, utódját azonban egy hosszú, péniszre hasonlító csiklón keresztül kell világra hoznia, amely menet közben felhasad. Neki vajon könnyebb? A pipabékának nincs méhe, így a petéi a duzzadt hátbőrébe ágyazódnak be. Vagyis magával viheti a kicsinyeit, nem kell a vízben hagynia őket. De vajon ez azt jelenti, hogy mi is jól csináljuk a dolgokat?


Anna Blix biológus szórakoztatóan, ugyanakkor nagyon is szakszerűen ír például vemhes tengeriszegfűkről, hímnős halakról és féltékeny delfinekről, miközben evolúciós vigaszt nyújt a várandósság nehézségeivel kapcsolatban, valamint magyarázatot ad arra is, hogyan szaporodhatunk legintelligensebb fajként ilyen fárasztó, de végső soron talán mégsem olyan rossz módon.

„A jó non-fiction könyveknél nincs jobb olvasmány. Szerzőik az adott terület szakértői, akik így szabadon, hétköznapi nyelvezetet használva írhatnak, szigorú terminológiai vagy publikációs kényszer nélkül. A biológus, író és publicista Anna Blix elképesztő érzékkel találta meg a legizgalmasabb történeteket párzásról, vemhességről és szexualitásról.
DAGBLADET, hat/hat csillag